Koleszszoba Zrt.
Az MNB-alapítványok körül kialakult botrányt bátran nevezhetjük az évtized mutyijának: a Magyar Nemzeti Bank 260 milliárd forint közpénz jellegét nem elvesztett közpénzt szervezett ki egy alapítványokból álló, gyanús hálózatnak, hogy azok bénábbnál bénább és felháborítónál felháborítóbb célokra tapsolják el azt.
Hogy mást ne mondjak, ez több, mint egy fél 4-es metró: ott 452 milliárdból épült meg 10 állomás, amit az MNB-alapítványok vagyonából lazán meg lehetne toldani 5-6 állomással. De ne csak Budapest közlekedésében gondolkodjunk! Ebből a 260 milliárdból meg lehetne építeni 68,7 km autópályát, még akkor is, ha a 2014-ben épült M4-es sztráda gyanúsan magas árával számolunk. Az M7-es meghosszabbításának átlagárával számolva akár 93 km autópályát is építhetnénk ebből, kőröshegyi völgyhíddal együtt.
És akkor még nem is kezdtem el példálózni kórházakkal, óvodákkal, lélegeztetőgépekkel.
Hogy mire költötték/költik ezt a vagyont, abban semmi újdonság nincsen: haveri cégek, unokatesók, telekszomszédok és gyermekkori cimborák, Nyuszi barátai és üzletfelei. Engem inkább az olyan érdekfeszítő tanulmányok fogtak meg, mint "Az információs és könyvtári szektor kihívásai Kelet-Afrikában" című, vagy a "A magyar kalandozó hadjáratok helye a 10. századi Európa gazdasági rendszerében", hogy ne is beszéljek "A tanzániai választások nemzetközi politikai következményei" című remekműről. Darabjuk 1-1,5 milla volt ugyan, de én bízom benne, hogy karácsonyra könyv alakban is megjelennek.
Ez a pofátlan és vérlázító lenyúlás ismét megmutatja a következő kormány elsődleges feladatát: akármilyen politikai erő fogja majd 2018-ban vagy 2022-ben leváltani a Koleszszoba Zrt. által megteremtett illiberális mutyokráciát, az első és legfontosabb feladata a kíméletlen és alapos elszámoltatás kell legyen. Jó lenne, ha ehhez semleges országokból hívnának majd szakértőket és megfigyelőket - ezt a feltételezhető összefonódások és a szervezet kiterjedt hajszálgyökérzete mindenképpen indokolja. Aztán, ha a vizsgálat eljutott 2010-ig, azzal a lendülettel tovább is mehet 2002-ig. Majd egy nagy levegővel az 1998 és 2002 közötti időszak lopásait is feltárhatná, és meg sem kéne állnia a harmadik magyar köztársaság ősbűnéig, az olajszőkítési botrány politikai szálainak feltérképezéséig.
A végeredmény egy akkora per lenne, mint a 20. század legendás maffiaperei, ahol a több száz vádlott és még több tanú egyetlen tárgyalóteremben sem fért el, ezért alternatív helyszíneket kellett keresni.
Kész szerencse, hogy ennyi fedett sportlétesítmény épül Magyarországon. Mindenféle olimpiák, Európa- és világbajnokságok helyett valami merőben új látványosságot nyújthatunk majd a nagyvilágnak: egy ország komplett politikai és gazdasági elitjének elszámoltatását.
Az eredeti kép forrása: https://www.flickr.com/photos/vectorportal/6506125099/