2016. ápr 21.

Száz Breiviket, ezeret!

írta: Önkéntes Véradó
Száz Breiviket, ezeret!

scandinavian_c.pngAz, hogy egy 77 embert lemészároló neonáci tömeggyilkost háromszobás luxuslakosztályba zárnak, már csak mifelénk, Európa barbár és elmaradott alvégén készteti hörgésre az embereket. Aztán ez a figura megnyeri az embertelen tartási körülmények miatt indított perét a norvég állam ellen. Én pedig azt nem értem, egyáltalán hogyan merték őt elfogni a norvég rendőrök, miközben lőfegyverrel a kezében éppen megvalósította önmagát.

Andres Breivik 2011-ben legyilkolt 77 embert, amiért őt a norvég bíróság 21 évnyi tévézésre, szobabiciklizésre, olvasgatásra és PlayStation-özésre ítélte. Ezt ő pár hónapja úgy értékelte, hogy úgy bánnak vele, mint az állattal. Még szerencse, hogy ez a szegény, szenvedő ember el tud menekülni a belső világába a külvilág borzalmai elől: ő maga mondta, hogy a börtön nehézségeinek átvészelésében kizárólag náci nézetei segítik.

A 2011-es vérfürdő egyik túlélője azt nyilatkozta, hogy örül az ítéletnek, és annak, hogy Norvégia tiszteletben tartja az emberi jogokat… Ez a nyilatkozat felvet egy fontos kérdést: most vagy az van, hogy a skandináv társadalomnál sikeres volt az elmúlt évtizedek agymosása, és mostanra az életképtelenségig polkorrektek lettek, vagy az ilyen nyilatkozatok mögött ott van ugyan az ember, aki otthon zokogva üti a falat a hír hallatán, de a mindent leuraló píszí-terror és a társadalmilag elvárt pacifista képmutatás miatt csak így mer nyilatkozni.

Ha Európában ez lesz az irány, akkor nagy a baj. Nagyobb baj akkor sem lehetne, ha az összes európai fővárosban egyszerre hajtana véget vegyi támadást az ISIS. Egy olyan Norvégia, amihez képest a Bolygók Egyesült Föderációja egy koponyapiramisokat emelő barbár hordára emlékeztet, életképtelen a 21. században. Ha Európa ezt az irányt követi, akkor Európára sem vár más sors, mint arra a 77 emberre - márpedig a Németországban dúló Böhmermann-botrány nem hagy túl sok teret az illúzióknak. Azt sem értem, hogy mi szükségünk van a migráns-kérdés megoldásában a törökökre, mikor itt van Norvégia és Svédország: egyszerűbb lenne, ha a déli határokon oslói és stockholmi repülőjegyeket osztogatnánk a migránsoknak - természetesen első osztályra szólót.

Norvégiának még legalább száz Breiviket, Breivik úrnak pedig jó egészséget és további politikai sikereket kívánok. Őszintén bízom benne, hogy 2033-ban esedékes szabadulása után ő lehet majd az addigra Norvégia és Svédország helyén létrejövő Skandináv Kalifátus első vezetője.

(Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Map_of_Scandinavia.png)

Szólj hozzá

agyhalál terrorizmus emberi jogok európaiság széljobb humanizmus-hiány píszí-terror