Mind nehezebb szó nélkül elmenni amellett, ahogy a net népe másodpercről másodpercre kommentálja és hisztérikusan értékeli a Tisza pártnak és alelökének minden rezdülését. A kommentfalak lángba borulnak minden pillanatban, amikor Magyar Péter levegőt vesz, és persze a hozzászólók egy részének semmi sem elég jó.

Ha nem megy ki az EP-be, az a baj. Ha mégis kimegy az EP-be, az a baj. Ha találkozik Manfred Weberrel, aztán szavazást ír ki a párt honlapján, akkor meg az a baj.

Természetesen abból is tojáscsata kerekedett, amikor a 444 tréfálkozón hatásvadász és kissé csúsztató, Magyar Péter rettenetesen boldogan jelentette be, hogy este bejelent című cikke alá beírta, hogy "DK press😎 mondjuk, mintha mást is bejelentettem volna😉".

Hiába a szmájlik, hiába írta le tíz centivel lejjebb, hogy eddig is adott interjút a 444-nek, és ezután is fog, amikor csak szeretnék, Twittertől a Redditig, Facebooktól a Discord bugyraiig kommentelők tömegei kezdték despotázni és újorbánozni, féltve tőle az amúgy kitűnő egészségnek örvendő magyar sajtószabadságot.

Pedig csak arról van szó, hogy szokatlan nekünk ez a viszonyulás. Mert nem láttunk ilyet nagyjából húsz éve, ahogyan nem-fideszes jobbközép ellenzékit sem. Mert ez nem a klasszikus "ellenzéki politikus <3 ellenzéki sajtó" felállás. Ez nem Kunhalmi Ágnes szeretetszeánsza Rónai Egonnal.

Magyar Péter ugyanis nem a baloldali ellenzék része. Ezért nem babusgatja a baloldali ellenzéki sajtó szent teheneit, mint 444, HVG, ATV, Klub rádió, Telex.

Az ő részéről az volt a szakmaiság elismerése, hogy anno a platón állva nem sorolta fel a propagandamédia tagjai között ezeket (talán az ATV kivételével, de az nem is lephetett meg senkit, aki ebben az országban él).

És azt is be kell látni (a konkrét esettől függetlenül), hogy tizennégy év NER fénytörésében teljesen normálisnak tűnnek olyan működésmódok is a sajtóban, amik egy normális demokráciában legalábbis fejcsóválásra késztetnének sokakat. Deák Ferenc és a BBC standard sajnos elég messze van most az átlag magyar médiumoktól, mélybulvárba hajló hatásvadászat és öncélú cinizmus szállong mindenütt, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. De a politikai légkör, a közélet tisztulásával a média színvonala is bizonyosan emelkedik majd, és természetesen hosszan lehet sorolni a kiváló újságírókat, riportereket.

Nem baj az, ha a politikusok ugyanúgy csipkedik a sajtót, ahogy a sajtó csipkedi a politikusokat. Aggasztó korok tünete, amikor a média elkezdi szeretgetni a politikai szereplőket, és ez visszafelé sem lehet elvárás. Mindketten tegyék a dolgukat, és saját tevékenységükkel ismerjék el a másik fél teljesítményét: a politikai eredmények legnagyobb elismerése a média részéről az, hogy az illető politikusnak átgondolt és értelmes kérdéseket tesznek fel, hogy korrekt vitákban szembesítik az ellenérvekkel és kritikákkal. És fordítva, a sajtó függetlenségének és szakmai nívójának elismerése az, ha a politikus bármikor kész bemenni a stúdióba vitázni, bármikor kész nyilatkozni.

A kommentelők egy részét pedig úgysem lehet meggyőzni. Fideszestől mihazánkosig, dékástól momentumosig sokan vannak most a játszótéren, akik úgy érzik, Magyar Péter lerombolta a homokvárukat, és még a csattogós lepkével is ő játszik. Ők csak az okot keresik, hogy épp miért lehet mindennél jobban utálni. Ilyenkor nem számítanak az érvek, haters gonna hate.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a Tisza alelnökének is ideje beleszoknia a politikusi szerepbe: a kommenthuszárkodást kicsit visszafoghatná, és felvehetne végre egy jó sajtóst.

És ha valaki szeretne egy valóban szenzációs hírt, a Tisza pártot befogadta a Néppárt, miközben Orbán Viktort kikosarazta Giorgia Meloni és az ECR pártszövetség.