Hosszú évekig hittünk abban, hogy az internetes fórumokon és blogokon tenyésző sötét, emberalatti zombihordák csupán az anonimitás szülöttei. Hittük, hogy a mindenféle lámpavasazások, random népirtások, durva és személyeskedő sértések sokkal szofisztikáltabban lennének megfogalmazva, ha nem "DeathCODE666" vagy "Fehér Harcos 88" nickname alatt futnának, hanem a becenevek mögött rejtőző, vérhabos nyálát a billentyűzetre csorgató Sándorjózsef Benedek vagy Kisné Közepes Evetke lenne feltüntetve szerzőként.

A Facebook viszont feltárta a kiábrándító valóságot. A sötét emberalattiságnak nem szab gátat a személyes azonosíthatóság. Az agyevő tömegeket nem állítja meg az, hogy a szégyenletesen primitív véleményét bármikor olvashatja a gyereke, a barátai, a kollégái, a szomszédja vagy a nagymamája.

Amikor azt látom, hogy a profilképükön gyermeküket a karjaikban tartó édesapák fenyegetőznek agyonveréssel, amikor joviális édesanyák örvendeznek mások halálán, amikor szülinapi torta mögött mosolygó, kardigános nagymamák kívánnak nekem kínhalált, pusztán azért, mert nem tekintem istencsászárnak az Orbángyurcsányt, akkor komoly kétségeim támadnak az átlag magyar választópolgár szellemi nagykorúsága tekintetében.
Ez a poszt nem konkrét eset kapcsán íródott, pusztán mostanra ülepedett le (vagy inkább keveredett fel?) bennem az elmúlt évek szomorú tapasztalata.

A Subba blogon megjelent gyűjtemény adhatná ennek aktualitását, de ennél sokkal általánosabb és kiábrándítóbb a kép: az átlag magyar választópolgár képtelen az önreflexióra, képtelen elviselni a kritikát, érvek és logikus gondolatmenetek helyett szlogeneket és dogmákat követ, és teljesen vitaképtelen. Emellett rohadt könnyen fanatizálható és verhető át - drága politikusaink és szorgos médiamunkásaink, valamint a reklámokkal minket szőnyegbombázó nagyvállalatok nagy örömére.